Rég jártam erre, másfelé vitt az utam, de ez nem jelenti azt, hogy közben nem kézimunkáztam. Valamit mindig ügyködök, hiszen tudjuk, hogy a kézimunka l’art pour l’art is igen hasznos, állítólag a meditációhoz hasonló tevékenység. Elkötögetünk-horgolgatunk, és vagy lesz belőle valami, vagy nem. Utóbbi esetekkel nem untatlak benneteket, bár néha egész vicces dolgok születnek. De a „vagy lesz belőle valami” kategória azért izgalmasabb, és úgy döntöttem, hogy újra felvéve a fonalat (:O) szemezgetek belőle.
Nem nagyon mutattam még olyasmit, amit magamnak csináltam, pedig néha azért előfordul. Mi több, egyre gyakrabban.
Van egy KIK-ben vásárolt, ennek megfelelően nagyon olcsó, nagyon műszálas „csipke”tunikám, amit imádok. Már szakad le rólam, de még mindig hordom, szerintem legalább 5 éve.
Elhatároztam, hogy horgolok egy ugyanilyet, de feketét, hogy alá bármilyen színt felvehessek. Először pamutfonalra gondoltam, de amikor az árát megláttam, villámgyorsan letettem róla. Köztünk maradjon: tudom, hogy kirívóan antitrendi hozzáállás, de az akrilt kimoshatom a többi színessel, nem szárad napokig kiterítve, a fél szobát elfoglalva, vagy nem nyúlik a padlóig, és nem szúrja alattomosan a nyakamat. Az árából pedig nem vehetem meg készen – háromszor – azt, amit amúgy horgolni akarok. Úgyhogy török műszálas fonal, 100% akril. Ennyit erről.
Aki kézimunkázik, tudja, hogy az egész folyamat élvezet: fonal, szín, minta kiválasztása, próbálgatás, hogy mekkora tűvel érdemes, bontogatás, újra meg újra, tulajdonképpen soha nem a végeredmény a lényeg. De ha lesz, az sem baj. Ez esetben lett.
Feketét fotózni nem könnyű, szóval ennél kicsit kevésbé gyászos.
Fogtam az eredeti tunikát, leterítettem, és szépen, hűségesen lemásoltam minden – roppant egyszerű – részletét. A minta is teljesen szimpla.
Azzal a különbséggel, hogy csak egy lsz-ből áll az ív, így nem akkorák a rések. Bár már nagy gyakorlatom van, szeretem az egyszerű mintákat, a monoton, majdhogynem gépies tevékenységet. Leszedál, és nincs semmi mellékhatása.
Hogy ne legyen ennyire sötét tónusú ez a bejegyzés, két régi-új szösszenetemmel zárom. Katt a képekre a bejegyzésekhez.
Karácsonyra megint minden ismerős cica kapott egeret. Íme az egyik versenyző.
És nemsokára újra aktuális a londoni nyúl. Akinek kedve van, még pont elkészül vele húsvétig.
Addig azonban még előkerülök valami újabb cuccal.
Kommentek