Óriás munka – Óriás öröm

Tavaly figyelemmel kísértem a blogban, és részletesen beszámoltam a takarós lányok nagy álmáról, a 2. Óriás Takaró elkészültéről. És készítettem egy interjút a fő álmodóval, Csobán Erikával, aki az ötletgazdája és a lelke ennek a lassan mozgalommá terebélyesedő civil kezdeményezésnek.

Eljött a tavasz, és itt az ideje, hogy bekukkantsunk a takarósok háza tájára: vajon mivel akarnak minket idén meglepni? Megkerestem Erikát, aki örömmel mesélt a terveikről.

Erika, így, több mint fél év távolából hogyan emlékszel vissza a tavalyi takaró megszületésére? Mit emelnél ki a történetből?

Hatalmas élmény volt az összeállítás, óriás gyönyörűség volt számomra, hogy a tengernyi négyzetet még egy mozaikképpé is sikerült összeállítani!

A videó a 2014-es Óriás Takaró történetét mutatja be, a végén pedig igazi csemege a horgolás szerelmeseinek: nagyikockák tengere. :O)

Igen, ezt nem is árultuk el akkor előre, meglepetés ráadás volt a gyönyörű kép, ami a sok ezer horgolt négyzetből összeállt. Mesélj erről, hogy sikerült ezt látatlanban megtervezni?

A látatlan bizony mégsem volt látatlan, a beérkezett, sok ezer négyzetet a művházban darabról darabra átsimogattam. Vagy két héten át mindig akadt segítségem a munkában: néhányan messzebbről is jöttek… no és persze a csákberényi asszonyok ebből is kivették a részüket. Köszönöm!

Színenként igyekeztem kicsit válogatni. Reménytelenül sok időt igényelt volna közel 10 ezer (!) négyzet befotózása, szerkesztése, így azzal egyszerűsítettem, hogy 50 kupacot kezdtem el rakosgatni, ami 50 színárnyalatnak felelt meg. Ezen a videón jól látszik, miről is beszélek:

Mind az 50 kupacból befényképeztem a legjellemzőbb színű négyzetet. Vettem a kiválasztott képemet – Máhr Ferenc festményét –, és felbontottam olyan arányban, hogy közel 10 ezer képpontból álljon a kép is. Innen indult a türelemjáték. Persze vannak erre okos programok, de az én módimat nem szerették. Így pár napos kísérletezgetés után – merthogy szó sem lehetett feladásról –, bizony nekiálltam „manuálisan” rakosgatni a képernyőn az adott négyzeteket. (Már szép fehér a hajam… 😀 )

Miután ez elkészült, már csak egy hét „zacskózás” várt ránk, hogy előkészítsük a lányoknak a kis takarókat, amit még a nagy nap előtt hatosával összehorgoltak. A zacskón szerepelt egy betű és egy szám – jelezve a sort és az oszlopot, mint a sakktáblán –, míg a zacskóban minden négyzeten ott virított: A B C D E F, hogy a lányok a megfelelő sorrendben rakják össze.

Végül még az is az előkészítő munkákhoz tartozott, hogy az oszlopokat összevarrtuk, mert csak így lehetett egy nap alatt összeállítani az Óriást.

Milyen érzés, amikor egy ekkora vállalkozás sikerrel lezárul?

Minden, ami a lányokkal, a résztvevőkkel és a segítőkkel kapcsolatosan megemlíthető, csak örömteli, pozitív, nagyszerű, felemelő volt… hála és köszönet érte. Akkor, ott, abban a felsrófolt állapotban ennél tovább nem is értek a gondolataim… Mindenki tette a dolgát, viselte a hőgutát, senkinek nem jutott eszébe megkérdőjelezni: mikor, mennyit, meddig? Csak HAJRÁ!!!

Az összeállítás végén a drónos felvétel mindannyiunkat ámulatba ejtett. Később jött az ötlet (nyilván szívfájdalom, hogy nekem hamarabb nem jutott eszembe), milyen klassz lett volna, ha kiáll egy kosaras emelő, és arról csodálhatták volna a bátrabbak az óriás képet a magasból! No majd legközelebb… 

Volt egy kedves meghívott énekesünk, egy lelkes asszonykórusunk, egy saját manökengárdát felvonultató, osztályon felüli divatbemutatónk. Ők is örömteli perceket szereztek mindannyiunknak!

Azonban utólag már bizony nem tudok ilyen felhőtlenül visszatekinteni. Az egyik legnagyobb hiányérzetem… jóval később került elő (persze többször is elméláztam a drónos felvétel fölött), és egyre inkább nem értettem: hogy létezik, hogy az emberek ezt nem akarták látni? Nem akartak meggyőződni a saját szemükkel, hogy állhat össze ennyi munka, ennyi öröm, ekkora önzetlenség egy hatalmas egésszé? Hogy nem varázsolja el őket ennyi szín, ekkora kavalkád… a minták végeláthatatlan tárháza? Hiszen ez már messze nem egy egyszerű „böködés”, ahogy jellemzik a kézimunkánkat… annál már régen több!

Honnan próbáltatok támogatást kérni?

Tucatnyi celebünknek írtam bemutatkozót a ténykedésünkről, és nemhogy részvételi szándékot, de egy árva huncut betűt sem kaptam válaszul! Ez nem a megélhetésüket „veszélyeztette” volna… Nem kértem volna teljes harci díszt nagyszínpaddal… Csak jelenlétet, jó érzést, valami olyasféle támogatást, amivel megerősítik az asszonyokat, hogy elismerésre méltó a munkájuk!!! Hogy fantasztikus emberek!!!

Hogy nem lehet érdekes akár egy telefontársaságnak, hogy az ő segítségükkel intézhessük a takarós kommunikációkat? Hogy ne kelljen minden megabájtért a pénztárcába nyúlni, míg a rendezvényen hálózatra kapcsolódhatunk.

Vagy 2 tonnányi takaró jutott el az ország minden régiójába, ott kisebb létszámú csoportokkal továbbvándorolt a kiszemelt otthonok felé. Ez szintén önerőből, csoporttagok felajánlásával, vállalásával. És itt is némi értetlenséggel állok a multik előtt… hogy nem fér el a sok-sok jól megtervezett, érdekszövevényes rendszerben néhány „kannányi üzemanyag” erre a felhasználásra?

Ez utóbbi mostanra ugyanolyan fontos része a munkátoknak, mint maga az Óriás Takaró. Mert az Óriásból sok-sok kis takaró lett, amelyek vándorútra indultak, és végül megérkezve egy-egy rászoruló gyerekhez újabb örömet szereztek. Sőt, ennek lesz folytatása is, mesélj erről is egy kicsit!

Igen, lesz egy Gyereknapi Takarós Meglepetésünk, remélhetőleg sok helyen, sok gyerkőc számára… takarós érzelmekkel, takarós megjelenéssel! Akit érdekel, keressen bennünket a Facebookon: Takarós Gyereknap (esemény)

Itt kell még említenem egy nagyon fontos „indulást”… Nem tudok jobb szót találni rá… Csak látom, hogy a lányokban bizony még-még-még indulnak új ötletek az érzések, tapasztalások útján: több régióban is felvetődött, hogy megismerkedve a környékbeli intézménnyel, ha megérkezik a jó idő, sokan szívesen mennének vissza a „takarós gyerekekhez”, hogy valamilyen kézműves-fonalas-alkotós, élménnyel teli napot tarthassanak közös munkával, szórakozással. Ahogy ismerem őket, ez megint nem csak ígérgetés lesz!!! Ezekről a lehetőségekről is igyekszünk benneteket értesíteni a netes oldalakon.

Még egy gyermeki szála volt a horgolásmaratonnak, mely izgalmasan keverte a „műfajokat”.

Igen, ez volt a takaró-gyermekrajzpályázat, amelynek nyertes képeit életre keltették az önkéntes takarósok. Minden várakozást „alulmúlva” igen kevés pályázat érkezett… mármint sok rajz, de kevés helyről. De ami ezután történt, az minden várakozást felülmúlt! Egyszerűen csodát tettek ismét a készítők, a rajzok szó szerint megelevenedtek egy-egy álomtakaró formájában. Minden felnőtt és gyerek csodájára járt a nagyszerű „tárlatnak”! Még inkább büszke vagyok rá azért, mert csipet hagyományt teremtve többen kedvet kaptak hozzá, hogy így valósítsanak meg apró gyerekálmokat.

Nagyon sok asszony-lány (és néhány férfi-fiú 🙂 ) vett részt ebben a fantasztikus összefogásban, az ország minden részéből, minden korosztályból, sokféle háttérrel. Mi a közös bennük? Hogy jellemeznéd őket?

Akkora szívük van, amiből soha ki nem fogyhat az önzetlen adakozás! Pont manapság, amikor a világ sok-sok félresikerült dolga mellett ez az érték még őserőt képvisel… kifogyhatatlan, elnyűhetetlen és mindenki számára elérhető!

Nem lehet róla csak beszélni, írni! Nem lehet betűkkel átadni! Egyszerűen meg kell fogni, ki kell próbálni… és akkor jön a felismerés, az az érzés, ami mindannyiunkat mozgat és nyughatatlanná tesz.

Ott kell állni a sorok között… majd ott kell állni a gyerekek előtt… és minden olyan egyszerűen magától értetődik: jólesik adni!

Idén is megszületik a takaró?

Az idén pihenő kellett a csoportnak! Végletekig hajtották magukat a készítők, minden darab után még és még és még egyet vállaltak… mindenkiből kivett ez apait-anyait. Ezért gondoltam, hogy ez az év egy csöndesebb, kisebb akciókkal tűzdelt időszak lehet. Megjelenik egy kiállítási anyag az egész ténykedésünkről, amely vándorútra kél, és az ország több pontján mesélhet mindannyiunk munkájáról, érzéseiről, a miértekről, az emberi háttérről, a kapcsolatokról.

Röviden a tervezett programokról:

Április 29-től május 5-ig lesz látható Hunyán, a Művelődési Házban, és mindennap kézműves-foglalkozásokat tart Kucsera Edit kötés-horgolás, fonalazás témakörben.

Május 7-én, 14 órakor Békéscsabán, a Jaminai Közösségi Házban nyílik meg a tárlat, ahol a megyében négyzeteket készítők többsége is jelen lesz. A kiállítást a Szöszmötölős nap kíséri, ahol mindenféle kézművestechnikát lehet kipróbálni. pl. kötés-horgolás, frivolitás, papírfonás, hímzés, pirográfia stb. A kiállítás május 15-ig látható.

A következő helyszín május 21, Csabacsűd, ahol a gyermeknapon a kiállítás mellett horgolástanítás és fonalas kézműveskedés is lesz. Itt adjuk át a Gyermeknapi Takarós Meglepetés felhívásra készült takaróinkat is.

Május végén tartjuk a „Gyereknapi Takarózást”

Nyáron továbbra is fennáll a lehetőség fesztiválos kitelepülések szervezésére: mert nemcsak a gyerekek kaptak új takarót, de mi magunk is szereztünk új barátokat, és ezt a kalandot sokan szeretnénk tovább folytatni! Már most várjuk az összeülős-kézimunkázós-beszélgetős napokat.

Vannak hosszabb távú tervek?

A csoport marad! Legalábbis egy mag mindenképp. Ha lesz rá érdeklődés, elindul a harmadik Óriás a nyáron, és egy egész évig fog tartani a nagy munka: 2016. augusztus 27-től 2017. augusztus 26-ig.

Nem is tudom, mit mondjak a végén. Könnyebb meghorgolni egy takarót, mintsem kívülállónak átadni, mi is történik velünk… Mert ez nem csak a gyerekeknek jó! Magunkkal legalább annyi jót teszünk!

Természetesen itt kell megemlítenem, nagyon várjuk, hogy érdemben észrevegyék a támogatás lehetőségét olyanok, akiknek erre meglenne a lehetőségük.

Erika, nagyon szépen köszönöm az interjút.

A Freeformer pedig ígéri, hogy továbbra is figyelemmel kíséri a takarós hölgyek és urak tevékenységét, és hírt ad a készülő eseményekről.