Színpompás horgolás – a tapestry (mintával!)

Szerepel a maya, a ghánai, a zsidó hagyományban, de nálunk csak nemrég jelent meg, színes, gyönyörű minták jellemzik, és hát természetesen horgolás, mi az? A tapestry! Azonnal megtetszett, amikor először megláttam, pontosabban amikor már azt is tudtam, hogy miről is van szó. Hiszen láttam már korábban is egzotikus vidékek képein.

A módszer lényege, hogy a különböző színű fonalakat a sorok tetején vezetve behorgoljuk a pálcákkal. Ez utóbbi az oka annak, hogy ez a fajta horgolás tömör, jó tartású, ideális pl. táskaféléknek, mert nem kell kibélelni.

Amerikában, Afrikában és a Közel-Keleten is ismert kézimunkaforma a tapestry horgolás, amit nálunk leggyakrabban gobelinhorgolásnak fordítanak, bár tulajdonképpen nem a gobelin jut róla először eszünkbe (a Cser Kiadó szövethorgolásnak fordította, lássuk, gyökeret ereszt-e ez a változat). Persze lehetne akár hagyományos gobelinmintákat vagy keresztszemes mintákat is készíteni ezzel a módszerrel, mégis inkább a nonfiguratív, geometrikus formavilág jellemzi.

A két képet a wikipédia szócikkéből kölcsönöztem.

Bár persze vannak kivételek. És határ a csillagos ég, minél nagyobb a türelem, annál színpompásabb és formagazdagabb a végeredmény.

De amíg erre a szintre eljutunk, kell azért némi gyakorlás, és mivel minden út az első lépéssel kezdődik, a Cser Kiadó rövidesen megjelenő könyve segít az út elején. Bemutatja a módszert az alapoktól egyszerű kis modelleken, de eljut az áhított táskáig is. Íme egy ajándék minta a könyvből…

 Fonal, Schachenmayr Catania Grande (63 m/50 g), delfti kék (3261), fenyőzöld (3241), mentaszínű (3385) és orgonalila (3208), színenként 100 g

Horgolótű, 3,5 és 4,5 mm-es

Gomb, ø kb. 4 cm

Varrócérna, megfelelő színű

Varrótű

Horgoláspróba

Tapestryhorgolás rövidpálcákkal, 4,5 mm-es horgolótűvel 20 pálca és 17 kör = 10 x 10 cm

Méret

Kb. 23 x 21 cm

Nehézségi szint Egyszerű

Rombuszminta

Tapestryhorgolással rp-köröket készítünk, a köröket spirálban horgoljuk a leszámolható rajz alapján.

A 6 pálcás mintaegységet összesen 14x, az 1–20. kört 2x horgoljuk meg, majd az 1–15. kört még egyszer.

Munkamenet

Kezdéshez 42 lsz-et horgolunk a delfti kék fonalból, és a következők szerint haladunk tovább:

  1. kör: 1 rp a tűtől számított 2. lsz-be, 39 rp, 3 rp az utolsó lsz-be. Ezután a lsz-sor másik oldalán dolgozunk: 39 rp, 2 rp az utolsó lsz-be (ugyanabba, amelybe az elején az első rp-t készítettük = 84 rp).

2–56. kör: Tapestryhorgolással meghorgoljuk a rombuszmintát.

  1. kör (orgonalila): rp-kat horgolunk. A kört az 1. rp-ba horgolt ksz-mel zárjuk.

Bújtatófül a gombnak

A fonalat az utolsó kör 20. pálcájára hurkoljuk, 20 lsz-et horgolunk, 1 rp-t készítünk az utolsó kör 22. pálcájába. A lsz-sorra 20 ksz-et horgolunk. A 20. lsz-be készített ksz-mel befejezzük a sort.

Vállpánt

Kezdésnek 7 lsz-et horgolunk + 1-et sormagasításnak, majd oda-vissza haladó sorokban (= 7 rp) folytatjuk a munkát a kívánt hosszig.

Befejezés

A vállpántot a keskenyebb felével a táska mindkét oldalán a 30. sorhoz illesztjük, majd 10 sornak megfelelő hosszúságban hozzávarrjuk.

A táska nyílását (az elülső és a hátulsó oldalt együtt) előrehajtjuk és a gombot a bújtatófül magasságában a táskára varrjuk.

Rövidesen megjelenik, ám addig 30 százalékos kedvezménnyel megrendelhető a Cser Kiadó honlapján. IDE vagy a képre kattintva többet is megtudhatsz.

Én egy pénztárcát vettem tervbe magamnak tapestryvel, majd mutatom, mit sikerül összehoznom.

A Cser Kiadó feladatának tekinti, hogy ilyen különleges csemegékkel lepje meg olvasóit, további ínyencségek is szerepelnek a tervek között.

Címkék: , ,
Tovább a blogra »