Nagy lendülettel vetettem bele magamat a freeform horgolásba, íme az eredmény… Hogy is mondják: innen szép nyerni… 🙂
Ám ekkor a gyöngyök varázslójától, BéKata barátnémtől kaptam egy maroknyi rózsás kabosont. Számomra teljesen új volt a fogalom, bár természetesen láttam már ilyesmit. Ott figyeltek az összes rózsáikkal. 🙂
Mit tehet ilyenkor a freeformer? Rózsákkal folytatja az első lépéseket.
Ilyesmi született. A kabosont körbehorgoltam, a szélébe zsákvarró tűvel belehúztam egy szálat, szorosra húztam és megkötöttem (ezzel rögzítettem, hogy ne essen ki), és aztán horgolgattam tovább.
Az első kézzel fogható freeform vívmányom az itt látható csiga. Ez persze további akciókra sarkall, szóval folyt. köv.!
De térjünk vissza a kaboson rózsákhoz. Íme az “alkalmazott freeform kaboson”. Kitűzőként…
…nyakláncként. Utóbbi karkötőnek indult, de végül egy ilyen rózsás tündérszárny lett belőle. Kapott láncot és horgolt bogyókat, innentől éli a saját kis romantikus életét.
Mindkettő kapható a Meska-boltomban, a képekre kattintva további részletek is kiderülnek.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: